Bevezetés:

 Sziasztok!

Nem olyan rég Witchertől volt hangos mind a könyves, mind a sorozatos és mind videó játékos sajtó. Aki a föld alatt élt volna, annak csak annyi, hogy a Netflix sorozatot készített a Witcher könyvsorozatból. A lengyel fantasy könyv már korábban is óriási nemzetközi sikernek örvendett, ami leginkább a belőle készült játékoknak tudható be. Én még a sorozat előtt kezdtem el érdeklődni a világ iránt. Először a Witcher III: Wild Hunt játékkal kerültem szembe, amit meg is akartam szerezni. Később tudtam meg, hogy ez egy lengyel fantasy könyv. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, hogy egy szörnyvadászos fantasyt olvashassak, így hamar felkerestem. Sajnálatomra az első részeket már elkapkodták, de felvilágosítottak, hogy az előzmény kötetéből még van néhány példány, aminek a története, csak könnyű szállal kapcsolódik, de szintén Ríviai Geralt a főszereplő. Megvettem, elkezdtem olvasni, de aztán az eleje nem nagyon tetszett, így a polcon hagytam és olvastam mást. A karantén alatt döntöttem úgy, hogy újra olvasom. A sorozat úgyis lecsengett, a true witcher fanok pedig már megnézték.  Gondoltam, amíg csend van, a témában elolvasom és átgondolom miért is ez a fantasy világ egyik legmainstreamebb könyve.

Borító:

Magyarországon kettő fajta borítóval jelent meg. Egyszer a PlayON kiadóé másodszor pedig a sorozat hatására újra kiadott GABO kiadó által. Mivel én még a sorozat előtt vettem meg, így én a PlayONtól vettem meg. Kezdem azzal, aztán a GABOéval.

PlayON: Borítóterv: Tikos Péter. Puhafedeles. Kezdjük azzal, ami tetszik. A gerinc. A piros-fekete kompozícióban, az író neve ezüsttel és a cím narancssárgával, alul egy farkas emblémával nagyon jól mutat a könyvespolcon. Ami viszont kevésbé tetszik az az elülső rész. A rajz szép, de semmiképp nem ezt a momentumot tettem volna a borítóra. Különben szerintem egy klasszikus fantasy könyvnek az egyszerű mégis epikus borítók állnak a legjobban (de jól áll, ha csak egy jelenet van rajta), amelyek lefedik a könyvet (lásd: új kiadású: A Gyűrűk ura).

GABO:

Csak képeken láttam, nem tudom ki tervezte, de jobban tetszik. Kivéve Kökörcsin arca. Az nagyon furcsa :D

Világ:

Ha a Witcher világára kíváncsi az ember, akkor szerintem nem ez a legmegfelelőbb könyv. Bár a fő sztorit nem olvastam, gondolom, ott jobban van kifejtve a világa. Röviden ez egy klasszikus fantasy világ, amiben vannak elfek, törpök, varázslók. De a csavar, hogy vannak mutánsok és szörnyek is. Itt nincsen kifejtve, de ha jól tudom, akkor varázslók hoztak létre mutánsokat, de ebben a történetben nem igazán lényeges. Ami viszont érdekes, hogy varázslók szörnyek megölésére, levadászására létrehozták a witchereket (Magyarul vaják, de nekem erről a vajákos néni jut eszembe, aki varázskenőcsökkel old meg mindenféle betegséget). Na, a főszereplőnk egy witcher: Ríviai Geralt. Ezek olyan lények, akik embernek néznek ki, emberi tulajdonságokkal rendelkeznek, csak bivaly erősek, napi húsz órát tudnak dolgozni, bevesznek ilyen varázsszereket és jól harcolnak (tehát harcra tervezett emberek) És meddők, de ez, ennek a könyvnek a szempontjából nem fontos. A könyv Geralt kalandjait kíséri számon.

 Összességben egy korrekt, klasszikus fantasy világ egy kis plusszal. Ja és a városok nagyon érdekesek!

Írói stílus:

 Andrzej Sapkowskinak összetett és felismerhető stílusa van. A történetet egy kissé vontatottan írja, ami nem megy a történet rovására, mert eközben nagy hangsúlyt fektet a helyiségek bemutatására. De nem csupán száraz tájleírásról van szó, hanem érdekes karakterekről. Nagyon furcsa, mert miközben olvasod, emberi sorsokat látsz. Egy oldal alatt, néhány dialógus alatt egy érdekes személyiséget ismerhetsz meg. Lehet, hogy a következő oldalon megfogja támadni Geraltot, de te nem biztos, hogy utálni fogod, mert megérted. Kisemberek drámája elevenedik meg neked a sorok között, és ettől a világ valóságos és lélegzik.

 Fontos megemlíteni, hogy ez egy olyan tónusú fantasy, aminél nem fogsz jóízűen nevetni. Van benne humor. De kétfajta: feketehumor és a káromkodás.

 Valakinek kizáró ok lehet a káromkodás, ezért ezt is megemlítem, hogy van benne.

 Az író nem prűd. Nem kell sokra gondolni, de ne lepődjön meg senki, hogy bele fog futni egy-két erotikus jelentbe és obszcén megszólalásokra.

 A könyv nem spórol a vérrel. Nem egyfolytában, de ha véres jelenet van, akkor ott lehet számítani a sérülések részletes, biológiai elemzésére Sapkowski részéről.

 Összefoglalva az író nagyon ért ahhoz, amit csinál, de elég naturalista.

Történet:

Fülszöveg:

Minden bonyodalom azzal kezdődik, hogy Ríviai Geralt kardjainak rejtélyes módon lába kél. Ezt követi egy démonidéző rejtélye, egy fordulatos hajóút és egy meglehetősen fordulatos királyi esküvő. A régi barát, Kökörcsin szokás szerint most is Geralt "segítségére siet", akár akarja a vaják, akár nem. Felbukkan egy varázslónő is, aki megpróbálja irányítani Geraltot, szokás szerint. És ismét akadnak olyanok, akik a vaják útjába állnak, szokás szerint.

Véleményem:

Nos, Sapkowski stílusához hasonlóan ez is elég összetett könyv. Nehéz történetről beszélni, mert nem a fő történet a lényeg. A fülszövegben is lehet olvasni, hogy sok minden kavarodik ebben a könyvben. A főgerince mégis csak az, hogy Geralt keresi a kardját. Maradjunk annyiban, hogy ez nem egy hatalmas ötlet, hogy a cselekmény abból áll, hogy menjünk át ungon-bergen, mert elveszett valami, vagy ellopták, vagy elrejtették. Nekem amúgy semmi bajom ezekkel a fajta történetekkel, csak annyi van belőlük, hogy a kivitelezésnek és a cselekménynek kiemelkedőnek kell lennie. És ez a történettípus egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez egy egyszerű és asztaltámasznak való típus. Egy igazi klasszikus könyv, A kincses sziget is erre a sémára épül, de ott Stevenson lefektette a lényeget: ezeknél a könyveknél nem a cél a lényeg, hanem az utazás. Persze ez mindenre rá lehet mondani, de itt különösen érvényes. És, hogy itt milyen az utazás? Nos, meglepően szerteágazó. Sok szál van, de mégis mindegyik Geraltról szól. A végén persze minden összefut, de külön érdekes, mind a Lytta Neydes, a Degerlundos és rókanős. Nem csak a kardok a cél, hanem ezek megfejtése, és ettől zseniális a történet. Hiába a kardok vannak központban, a kisebb szálak és rejtélyek, épp ugyanúgy fontosak. A sok szál ellenére nem pörgős olyan szempontból az esemény, hogy a helyszíneken sokáig vannak, és leragadnak. Ez vagy bejön, vagy nem. Nekem nem okozott gondot, de néha feleslegesnek éreztem egyes helyeken a maradást (az első Kerackban tett látogatás).

Ez egy szerteágazó, színes történet, de az esemény néhol a kívántnál jobban kibontott, ami egy picit a mű rovására megy.

Szereplők:

Ríviai Geralt: A főszereplőnk, nem egy klasszikus főhős. Bár a szíve a helyén van, és a becsületet szolgálja, de nem feltétlenül üti bele mindenbe az orrát. Nem picsog, nem nyafog, csak csinálja a dolgát. Nem forrófejű sok főhőssel ellentétben, hanem nyugodt és szarkasztikus. Kellemes meglepetés.

Kökörcsin: Fogj egy Barney Stinsont, vegyél vissza egy kicsit az őrült énjéből és adj hozzá egy költőt. Na, jó, ez egy kicsit leegyszerűsített példa, de Kökörcsin tényleg ilyen. Nem vesz részt az erőszakban, kissé hedonista, szereti a hölgyeket, több egója van a kelleténél és egy tehetséges, híres költő. Bár ebben a kötetben nem szerepel olyan sokat (remélem a többi részben igen) de Geralttal remek párost alkotnak.

Lytta Neyd: Egy gyönyörű manipulatív nő. Tipikus karakter, de szerintem remekül működik. Gerlat marasztalása, irányítás, Mozaikkal való kapcsolata és befolyása a varázsló Kerackban és a varázsló világban, mind-mind ilyesztővé teszik, úgy, hogy nem bízol benne, de mégsem utálod.

Degerlund: !SPOILER!

Degerlund, nos, egy tipikus szarkavaró. A démonos szálban kiderül, hogy mi minden szörnyűséget tett a karrierje érdekében. !VÉGEASPOILERNEK!

Addario Bach: Egy humoros, harcias törpe. Jó volt az ő duójuk Geralttal.

Mozaik: Bár nem egy központi szereplő, mindenképp érdekes az ő és Lytta közti párbeszédekre odafigyelni. Nem lövök le semmit.

Pinety: Nem egy összetett személyiség, de végre egy jó fej varázsló!

Nagyon sok karakter van, és mindegyik érdekes, de legtöbbjük nem szerepel sokat. A főszereplők nagy részben érdekesek és a mellékszereplőkről már írtam az "Írói stílus" szegmensben.

Hangulat:

Nagyon sok jó, és hangulatos helyszín és jelenet van, de próbálok nem spoilerezni. Kerack egy nagyon érdekes helyszín. Egy tenger melletti jelentéktelen királyság, kis utcákkal, kocsmákkal és szép belvárossal. Ott van még a mocsár. Rémisztő, nagyon atmoszférikus volt, amit tetéztek a veszélyek. Nem mehetünk, el a barlang mellett, ahol a falon véres fegyverek lógnak és mutánsok őrködnek. A fogadók, falvak, erdők, mind nagyon érdekesek.

Románc:

Nincs. Csak visszaemlékezésekből.

Mondanivaló:

Szintén nincsen :D

Befejezés:

Ha nem akarod olvasni a spoilert akkor menj az "Összefoglalás" részhez.

!SPOIER! Nem igazán lepődtem meg, nem adott katartikus élményt. De ez nem baj, a jelenet ettől függetlenül tetszett. Geralt egy kocsmában ül. Egy Brehen nevű witchernek a fülébe jutott, hogy Geralt kardjai nincsenek meg. Brehen azt hiszi, hogy Geralt is abban a küldetésben jár, mint ő, így kihívja egy párbajra. Geralt nem egyezik bele. Brehen felrángat a helyéről egy apácát és a nyakához szorítja a kardját, hogy túsznak használja. Mielőtt Geralt kénytelen lenne harcolni egy lány, odasétál hozzá és leteszi elé a kardjait. Geralt kardjait. Brehen meghunyászkodva elhagyja a fogadót. Geralt megtudja, hogy volt párja Yennefer szerezte meg neki a kardokat. !VÉGEASPOILERNEK!

Összefoglalás:

Szuper könyv. Ha egy kis klasszikus fantasy kikapcsolódásra vágysz, akkor ezt bátran ajánlom, ha az "Írói stílusnál" lévők nem riasztottak el. Nekem az eleje nem jött be, de tizenegyedik fejezettől nagyon jó lesz. A világ remek és hangulatos, az író stílusa megosztó lehet, de ha rákapsz, a többszálú történet csak tetézi az egészet. A főszereplők szerethetőek, a kis szereplők pedig nagyon érdekesek.

Én tízből nyolcat adok neki.

Jó olvasást! :)

 Elérhetőség: konyvtalpalo@gmail.com